Lelki útravaló a mai napra

A mi falunk lakóit két csoportba lehetett korábban sorolni: őslakosok és gyüttmentek. Mára ez a megkülönböztetés egyre inkább homályba vész. Többen vannak már, akik „jöttek”, mert a régiek szép lassan elmentek minden élők útján. Minden közösség hajlamos arra, hogy több joggal ruházza föl azokat, akik a kezdetektől a közösség tagjai, belegyökereztek már a közösség életébe.

Az Úristen évezredek óta támogatást nyújt az árváknak, özvegyeknek, a jövevényeknek. Ahogyan a mózesi törvényekben halljuk: szereti a jövevényt. Kenyeret, ruhát, megélhetést ígér nekik. És befogadást, szeretetet kér a számukra. Szívén viseli a sorsukat. Jézus magát azonosítja a jövevénysorssal, amikor az utolsó ítéletkor azokat szólítja jobbjára, akik befogadták a jövevényeket. Otthont, élhető életet biztosítottak számukra, szeretetükkel vették őket körül.

Istenünk az árvák, az özvegyek, a földönfutók, a kisemmizettek támogatója. Segítőket szerez melléjük. Minket is hív, hogy ami neki szívügye, az nekünk is szívügyünk legyen. Ahhoz, hogy kerek egésznek érezzük az életünket, hogy megéljük istengyermeki mivoltunkat, szükségünk van arra, hogy a szegények, bajbajutottak, megvetettek, kitaszítottak támogatói legyünk jó szóval, adományunkkal, nyitott szívünkkel, segítségünkkel. Erre szól elhívatásunk.

*

Urunk! Köszönjük, hogy együtt érzel velünk, ha bajba kerülünk, hiányt szenvedünk. Ahogy te könyörülsz rajtunk, mellénk állsz, segítesz rajtunk, szeretnénk úgy könyörülni mi is másokon. Segíts, hogy ne zárjuk be szívünket, kezünket mások előtt. Ne elégedjünk meg azzal, hogy fedél van a fejünk fölött, van betevő falatunk, hanem fájjon, mozdítson minket mások hiánya. Hallgass meg minket, Urunk! Ámen.

Szerző: Karl Jánosné Csepregi Erzsébet