„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor.” (Zsolt 133,1.3b)
„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,14)
Olvasmányok: Lk 2,(22–24)25–38(39–40) és 1Jn 1,1–4
Lekció: Lk 2,33–40
Ézs 49,13–16
Igehirdetési ige: Gal 4,1–7
„Jézus életem, erőm, békém,
Jézus társam, örömöm,
Benned bízom, te vagy az Úr,
már nincs mit félnem, mert bennem élsz,
már nincs mit félnem, mert bennem élsz.”
Talán ez volt az utolsó ének a 2024-es nyíregyházi Szélrózsa ifjúsági találkozón a szombat esti taizéi áhítaton. Végignézve a színpad mellől a törökülésben földön ülő tömegen, különös hála járta át a szívemet. Olyan, amely csak akkor adatik meg, amikor igazán meg tudjuk élni a jelent és a jelenlétet, a megérintettséget, az összetartozást, az egységet, az áldást. Az imára kulcsolódó kezek mind gyertyát szorongattak, a gyerekek, fiatalok, idősebbek arcára fényjátékot rajzoltak a kicsiny gyertyalángok. Sok kicsi láng, sok-sok arc, sok-sok kéz, és mégis egyek – most, itt, őbenne. Kissé talán ironikusnak is hathatott volna, hogy gyertyát gyújtottunk a már napok óta tartó, már-már emberpróbáló melegben. Elhangzott az ének utolsó hangja is. A fél másodpercnyi meghatott csendet pedig megtörte az óriási cseppekben hulló eső halkan kopogó zaja. Mintha minden egyes cseppben válasz érkezett volna: „Itt vagyok!” És már csak a lélekemelő boldogságra és bizonyosságra emlékszem, ahogy kitárt karral állunk az esőben abban a két percben.
Áldás volt és áldássá lett – övé a dicsőség.
*
Mennyei Atyánk! Te a szívünkbe látsz. Te vagy életünk, te vagy erőnk, te vagy békénk. Áldást küldesz, életet adsz oda és ott, ahol a te nevedben egyetértésben gyülekeznek össze. Add nekünk Lelkedet, hogy képesek legyünk erre a sok viszály, zaj és békétlenség közepette. Te légy életünk, erőnk, békénk, társunk, örömünk. Benned bízunk, te vagy az Úr. Ámen.
A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.