„Ó, Uram, segíts meg! Ó, Uram, adj szerencsét!” (Zsolt 118,25)
„Ezt mondta a Szentlélek: Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket. Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket.” (ApCsel 13,2–3)
Olvasmányok: Fil 1,3–11 és Zak 4,1–14
A szolgálat útja ma is ott kezdődik, hogy Isten szól Szentlelke által, beleszól a hívő ember életébe. Az az élet és szolgálat, amelynek az Isten országa szempontjából is megvan a célja és rendeltetése, mindig azzal kezdődik, hogy Isten kiválasztja és megragadja az embert, egész lényére igényt tart.
A tanítványok böjtölés és imádság közben értették meg Isten akaratát, mert csak akkor érthető meg Isten szava, ha az nemcsak beszélgetés és vita tárgya, hanem Isten maga beszélgetőtárs számunkra, aki odaállít maga elé, és olyan úton vezet, amely lehet, hogy olykor buktatókon, megpróbáltatásokon át, de tudom, hogy hazafelé vezet. Az egyház és a gyülekezet tehát olyan testvérek közössége, akiket Isten személy szerint megszólított, megragadott és elhívott, hogy megáldja és áldássá tegye őket. Értsük ezt helyesen, mert Isten áldása nem a földi élet boldogságát és biztonságát jelenti, és nem is a kívánságaink valóra válásának a forrása. Áldásában Isten önmagát adja, a legtöbbet, amit adhat. Általa országa erői, békessége és öröme tölti be a hívő ember szívét és lelkét úgy, hogy ő maga is áldássá lesz. Élete minden küzdelme, harca és öröme jó gyümölcsöket terem a körülötte élők számára. Világosságot és békességet, isteni hatásokat és erőket visz a világ életébe.
*
Köszönjük, Istenünk, azt a szeretetet, amellyel körülveszel minket, hogy megszólított, megváltott gyermekeid lehessünk. Köszönjük, hogy mindnyájunkra bízol kisebb vagy nagyobb szolgálatot. Segíts elfordulni önmagunktól, és Szentlelked által nyisd meg szemeinket és szívünket a körülöttünk élők javára végzett alkotó szolgálatra. Ámen.
A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.