„Nem marad örökre elfelejtve a szegény, nem vész el végleg az elesettek reménye.” (Zsolt 9,19)
Jézus mondja: „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa.” (Lk 6,20)
Olvasmányok: Fil 2,(13)14–18 és Mk 4,10–20
Az ember hajlamos arra figyelni, ami nincs, ami hiányzik. Ez az alapállás azután könnyen megszüli a lemondó feladást, a bénító kétségbeesést. E ma elénk kerülő két igében közös, hogy mindkettő a szegényeket szólítja meg. Olyan embereket, akiknek az életében valós nehézséget jelenthetnek a hiányok: biztos megélhetés, a mindennapi betevő falat, a hordozó szociális háló, a kényelmes otthon, vagy éppen a stabil egzisztencia hiánya.
Ugyanakkor az is közös a két ige üzenetében, hogy a szegénység felől olyan értékes kincsek felé fordítják a figyelmet, amelyek a valós hiányok ellenére is fogódzóvá, erőforrássá válhatnak. E kincsek fedezete pedig nem emberi erőfeszítések eredménye. Értéküket maga a Mindenható biztosítja. Aki nem feledkezik meg bajba jutott, elesett gyermekeiről. Ő az, aki meggyújtja a remény szikráját a szívünkben. Aki megszüli azt a bizonyosságot, hogy a vele megélt személyes kapcsolatban az ő örök országának polgára lehet minden elesett, minden szegény, aki reménységgel hívja segítségül az ő nevét.
Szegények persze nem csak a nincstelenek lehetnek. Mindenki szegény, akit hiány szorongat. Még ha tele is a zsebe, csak épp valahol legbelül marja a kínzó üresség. Bizony, boldogok, akikben az űrt egyszer csak betölti a remény és az Isten örök országa.
*
Ne hagyd, Uram, hogy eluralkodjon rajtam az üresség. Ne engedd, hogy lemondó, pesszimista gondolatok kerítsék hatalmukba lelkemet. Nyisd meg szemeimet, hogy én is meglássam a számomra felkínált, reményt adó ajándékokat. Gazdagítson a felismerés, hogy életem minden szorongató helyzetének te vagy az Ura. Ez adjon erőt a bajban: a tudat, hogy én is a te szeretett gyermeked, országod polgára lehetek. Ámen.
A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.