Lelki útravaló a mai napra

Zavarba ejtő Jézus mondata. Nekünk, akik az anyatejjel szívtuk magunkba a bibliai történeteket, olyan, mint egy axióma. Nem kell különösebben mérlegelni. Egyszerűen el kell fogadni. Az eredmény elég jól ismert: álszent alázatoskodás. De lépjünk kicsit hátrébb! Tekintsünk rá távolabbról erre a mondatra. Ha valami idegen Jézustól, az az álszent, képmutató magatartás. Mi lehet a nyitja ennek a zavarba ejtő mondatnak?

Számomra az értékelő személye a kulcs. Manapság többnyire magunkra vállaljuk ezt a szerepet. Büszkén kimondjuk, sőt le is írjuk: én fantasztikus jó vagyok. Csodáljatok! Világos, hogy az első hely jár nekem. Ám ugyanilyen gyakori, hogy behúzott nyakkal élem az életemet, mert azt gondolom: nem vagyok jó semmire. Aztán bizonytalanul, hogy észre se vegyenek, besurranok az utolsó helyre. Hogy is kerültem én a legfelső polcra? És hogyan a legalsóra? Ha önmagam bírája vagyok, bizony becsapom magamat. Ezért fordulunk aztán másokhoz. Hogyan vélekednek rólam? Elfogadnak? Mire észbe kapok, már tényleg nem vagyok önmagam. Csak megfelelni akarok, másoknak tetszeni, az elismerésüket kivívni. Üres lettem a nagy megfelelni vágyás közben.

Jézus mondata felszabadít: Ne görcsölj! Se a nagy versenyben, se a fárasztó szorongásban. Egyvalaki van, aki ismer téged. Szeret is. Bízd rá magad, és elégedj meg az ő ítéletével.

*

Jézusom! Milyen jó szabadnak lenni! Leülni arra a székre, amely épp a közelemben van és egyszerűen részt venni. Milyen jó tudni, mit vállalhatok őszintén, és elkerülni, ami tőlem idegen! Bátran kimondani szavakat, vállalni érzéseket, beleadni időt, energiát – és nem azon szorongani, vajon méltó-e a szerep, amelyet nekem szántak. Add meg nekem, kérlek, ezt a magabiztosságot. Ezt a belső egyensúlyt, amelytől élvezettel tudom élni az életem. Ámen.

Szerző: Szabóné Mátrai Marianna