„Uram, […] csodákat vittél véghez, ősrégi terveket, való igazságot.” (Ézs 25,1)
„A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk, mert hű az, aki ígéretet tett.” (Zsid 10,23b)
Olvasmányok: 1Kor 3,9–15 és 2Thessz 1,1–12
Lassan elmúlik a régi és kezdődik az új egyházi esztendő. Minden ilyen fordulópont egyben számvetés is. Talán nem minden ember szokta ilyenkor számba venni, mi is történt vele az elmúlt egy évben, hiszen az ünnepek még előttünk vannak, a „hivatalos” év vége még hátravan, azonban mai igénk meghív bennünket erre a számadásra.
A prófétai szó elég egyértelműen kijelenti, hogy milyen dolgok történtek: csodák. Olyan csodák, amelyek minden bizonnyal a mi életünkbe is beférkőztek lépten-nyomon. Milyen jó lenne most ezekre a csodákra emlékezni! Hol is volt? Kivel is élhettem át? Mi is történt? Emlékezz! Hogyan mutatta meg magát Isten számodra az elmúlt évben? Vannak csodák, amelyeket egyszerre sok ember élhet át, azonban olyanok is akadnak, amelyeknek te lehetsz egyedül a részese. Valamikor szinte felfoghatatlan, mégis megtörténik.
Mit is tesz, aki csodára vár? A prófétai szó erre ad választ: reménykedik. Igen, ezt a reménységet nem szabad elfeledni az új egyházi esztendő küszöbén. Reménykedj! Mégpedig azért, mert a hűséges Isten megtartja ígéreteit, és benne, keze nyomán csodák születnek nemcsak az elmúló esztendőben, de az érkezőben is.
*
Uram! Annyira hálás vagyok, hogy csodákkal veszel körül bennünket! Kérlek, add, hogy naponta beléd vessem reménységem, és meglássam csodáidat. Sokszor annyira nyomasztanak a mindennapok terhei, gondjai, aggodalmaskodása, hogy nem látom az utat. Pedig tudom, hogy te ma is utat mutatsz. Ma is megmutatod, melyik úton induljak, ma is hívsz és hűségesen vezetsz engem. Engedd, hogy bele tudjam tenni életemet a te kezedbe a mai napon is. Ámen.
A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.