Lelki útravaló a mai napra

A ma épp száz esztendeje született Janikovszky Éva írónő kérdezi meg olvasóitól egyik híres könyvének a címével, hogy kire ütött ez a gyerek. És tényleg: kire hasonlít valójában a teremtett ember? Mármint az ősein, a szülein és a nagyszülein kívül… Kinek a mosolyát, járását-kelését, gondolkodásmódját, érzületét és szeretetét örököltük? Hordozzuk-e egyáltalán magunkon annak a Valakinek a csodás jellem- és arcvonásait, akitől amúgy mind származunk, aki a mi alkotó és gondviselő Atyánk, és akitől kaptuk mind a földet, mind pedig az életet? Arról a Krisztusról már nem is szólva, akiről mi, keresztények egyébiránt elneveztettünk.

Különben pedig hú, de furcsa ez a megfogalmazás, ez a szóhasználat: „kire ütöttünk?”! Merthogy az üt igéről az esetek többségében pont hogy nem a hasonlóság, az idomulás, az illeszkedés jut eszünkbe, hanem éppenséggel a bántás, a belerúgás és az elidegenedés. No, igaz, ami igaz, Atyánkat is elég sokszor ütjük, bántjuk, okoljuk, a Fiát meg egyenesen keresztre is szegeztük, a Lelkét meg simán semmibe vesszük. A zsoltárra hivatkozva talán még egy kicsit el is szeparáljuk magunktól. Ahelyett, hogy a páli hálaadás sugározna belőlünk, annak az alázatnak a hangja, amely az Istenre nemcsak kiborulni tud, de sokkal inkább leborulni is előtte.

*

Az élet oly sokszor térdre kényszerít, Uram! Milyen jó, hogy előtted viszont önként borulhatok le! A terhek sokszor megrogyasztanak, Uram. Milyen jó, hogy előtted viszont nyitott szívvel roskadhatok le! A gondok gyakorta földbe gyalulnak és lenyomnak, Uram. Milyen jó, hogy te magad vállaltad magadra a mélység, az elbukás és a kereszt útját! Hála az előbbiekért is, de még inkább hála az utóbbiakért. Ámen.

Szerző: Gabnai Sándor