„Az Úr tudja, milyen hiábavalók az ember gondolatai.” (Zsolt 94,11)
„Senki meg ne csalja önmagát! Ha valaki bölcsnek gondolja magát közöttetek ebben a világban, legyen bolonddá, hogy bölccsé lehessen. E világ bölcsessége ugyanis bolondság Isten előtt.” (1Kor 3,18–19a)
Olvasmányok: Lk 19,37–40 és Kol 3,12–17
Lekció: Jn 16,5–15
Jak 1,16–21
Igehirdetési ige: Ézs 12,1–6
Túl az írásbeli érettségiken, készülve a szóbelire, talán nem gondolja a hónapok, sőt évek óta készülő fiatal, hogy hiábavalók lennének gondolatai. Emlékszem, amikor érettségiztem, nagyon okosnak, nagyon tájékozottnak éreztem magam. Később is minden egyetemi vizsgaidőszak ezt az érzést hívta elő bennem.
De a világ bölcsessége bolondság Isten előtt. Talán nem feltétlenül az, amikor sokat tanulunk, sokat olvasunk, és kitágul, szélesedik a látókörünk, hanem amikor mindezzel dicsekszünk, vagy ez által a tudás által azt gondoljuk, hatalmunk van. Isten nem a tudatlanságot várja tőlünk, s talán önmagunk alábecsülését sem. Az őszerinte való bölcsesség megismerésére és megszerzésére biztat és int. Ez pedig nem más, mint hittel vallani, hogy mindenünk, amink van, minden tudás vagy bölcsesség Istentől a miénk, a legteljesebb bölcsesség pedig a benne való feltétlen bizalom.
Mert a mi gondolataink igenis sokszor hiábavalók, amikor rosszat tervezünk, vagy bosszúra éhezünk. Amikor irigykedünk, amikor féltékenykedünk, vagy haragszunk. Mennyivel nagyobb bölcsesség, amit ilyenkor Istentől kérhetünk: a megbocsátást, a szelídlelkűséget, a szeretetet! Akarjunk Isten bölcsessége szerint okosak lenni életünk minden napján, minden útján, meghallva azt a hangot, amely erre vezet.
*
Legyen áldás Isten által szánkba adott szavainkon!
Legyen áldás Istentől jövő gondolatainkon és szándékunkon!
Legyen áldás a tetteken, melyeket Isten bölcsessége formál kezeink között!
Legyen áldás utunkon, mely tőle hozzá vezet!
Ámen.
A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.